Magyarországi szempontból a legérdekesebb terület a zömmel magyarok lakta Székelyföld, így erre a turisztikailag is érdekes vidékre koncentrálódik a hazai nyaralóvásárlások zöme – mondja Rőczei Norbert, az Erdélyingatlan.hu ügyvezetője. A „slágerterületek” közé Szováta és környéke, Tusnádfürdő, valamint a Hargita-hegység települései tartoznak.

E részeken a nyaralótelkek mellett a régi villák, kastélyok piaca is jelentős, viszont az árak itt már horribilisek: a közműves telkek 12-15 euró/négyzetméterártól indulnak, felújításra szoruló villát pedig 100 ezer euró alatt már nemigen lehet kapni. A felső határ mindkét esetben a csillagos ég.

A siker kulcsa

A legtöbb kiemelt terület népszerűségét és egyben magas ingatlanárait valamilyen idegenforgalmi attrakciónak köszönheti. A gyógyturizmus például fölnyomja az ingatlanárakat, ahogy ez Szováta és Tusnádfürdő esetében történt. Csíksomlyó esetében a vallási turizmus is komoly árnövelő tényező, de már önmagában a vadregényes természeti környezet (Hargita, Gyilkos-tó) is magasabb árakat generál. Turisztikai beruházásokat egyébként maguk az önkormányzatok is végeznek. Székelyudvarhelyen a fejlettebb gazdasági környezet tornázta föl az árakat, és ugyanez figyelhető meg Székelyföldön kívül is, a fejlődő nagyvárosokban.

Elszabadult árak

A hazai mércével mért alacsony ingatlanárak négy-öt évvel ezelőtt robbantak, azóta az áremelkedés éves szinten átlagosan 20-40 százalékos. 2001. és 2005. között 300 százalékkal növekedtek az erdélyi ingatlanok árai, és bár mára ez a folyamat lelassult, a növekedés még mindig stabil. Persze mindebben nagy területi és ágazati eltérések mutatkoznak. Az ingatlanok értékének növekedését az itteni ár- és életszínvonal emelkedése is befolyásolja, de számít a konjunktúra-tudat is. Ennek köszönhetően az eladási árak valóban irreálisan magasak, és sokszor meghaladják a kereslet által indokoltat.

A nyaralók és parasztházak esetében a magyarországi vásárlók megjelenése indította el az árlavinát, mivel sokan irreális árat is megadták egy-egy parasztházért, és a folyamat öngerjesztő lett. Ez a trend lassult, de az áremelkedés mindenhol töretlen. A frekventált helyszíneken továbbra is elég magasak az árak: már megközelítették, helyenként elérték a magyarországi szintet.

Szováta környékén a hagyományos, komfort nélküli parasztház ára a tízmillió forintot is könnyen elérheti, mivel ezen a vidéken már szinte minden hasonló ingatlant megvásároltak. A helyiek eddig szinte csak építkeztek, a külföldiek pedig inkább vásároltak. Mivel a régi parasztházak igencsak fogyóban vannak, egyre inkább az építés a jellemző magyarországi vásárlókra is. Bár az árak magasak, még mindig érdemes ide befektetni, bár már nem spekulációs céllal. Pusztán az árnövekedésre nem érdemes alapozni, ugyanakkor a fejlesztésekben, felújításokban még mindig van fantázia.


Eldugott falvak

Aki csendesebb helyre vágyik, a felkapott részeknél jóval olcsóbban találhat eladó ingatlant kevésbé népszerű településeken, viszont fillérekért már sehol nem lehet házat, üdülőt venni. Még az eldugott falvakban lévő klasszikus parasztházak is nagyon drágák, de legalábbis drágábbak, mint Magyarország egy-egy hátrányos régiójában. Két-hárommillió forint alatt gyakorlatilag nincs eladó parasztház, és az ilyen árkategóriájú ingatlan komoly felújításra szorul.

Stabil befektetés

Székelyföldön is felgyorsult az útrehabilitácó, teljes a villamoshálózat, és bár a kisebb falvakban még hiányos a vízszolgáltatás, ez is rohamtempóban épül. Az árszínvonal előreláthatóan tovább emelkedik, igaz, lassabban.

A jogi, hivatali és pénzügyi környezet az Európai Uniós csatlakozás miatt is egyre stabilabb, kiszámíthatóbb lesz, így mind biztosabb befektetés Erdélyben ingatlant vásárolni, fejleszteni. Mindez igaz a városi lakások piacára is, melyek kínálata egyelőre szűkös. Emiatt a jó állapotú, elsősorban új, nagyvárosi lakások szinte bármennyiért eladhatók. Ezek építése talán a legjobb üzleti lehetőség most az erdélyi ingatlanpiacon. Mindehhez fokozatosan épül ki az intézményi háttér, megjelentek az ingatlanközvetítői hálózatok, és a hatóságok hozzáállása is professzionálisabb, mint az elmúlt években.

Vidéki ingatlanárak Székelyföldön

Forrás: Erdélyingatlan.hu


hvg.hu