„ Avagy , mikor egy nemzet becsületét lehet formálni „

Úgy gondolom kis hazánkban sokan alkotnak véleményt, hallomás esetleg negatív élmény kapcsán, ingatlanközvetítőkről – ügyvédekről.

Ez természetes dolog, viszont egyre gyakrabban tapasztalható, hogy a negatív élmény egy a manapság erősen kifejlődött kényszerre, a kötelezettség megkerülő szokásra vezethető vissza.

A mai mentalitás természetesnek, sőt dicséretesnek veszi, ha valaki furfanggal esetleg jótékonynak vélt csalással anyagi megtakarítást eredményez a családi kasszának .  Apró példa ként említeném a zenei ill. adat CD másolását, és bármi kis dolgot ami erre a gondolatra vetíthető vissza.

Írásomat most konkrétan az ingatlanközvetítés problémája ihlette, ahol szinte sportolás címén foglalkoznak az esettel .  Az ügyfelek már átlag 35%-a megkerüli az Ő nagy problémájának megoldásában segédkező irodát. Ezt baráti körében utólagosan diadalmai közt emlegeti, egyben biztat erre másokat is, mint a világ legegyszerűbb dolgára.

Van akinek első szándéka, a becsületes  szerződés szerinti eljárás, de mire kezébe érzi a tetemes vételárat, papíron az utolsó fillérig elkölti. Sőt rádöbben, számításaira nem is elegendő a rendelkezésre álló összeg. Ilyenkor merül fel először benne, inkább a gyerek szekrénysorát cseréli le az új lakásban, mintsem a közvetítői díjat fizesse meg illendően.

Ezzel szemben áll az ingatlanközvetítő, kinek az effajta bevétel képzi kereseti lehetőségét, amiből fenntartja irodáját ill. az ehhez szükségesen kialakított környezetét.

Így az FBI kifinomult módszereit megszégyenítően, pár hónapos késéssel ugyan, de javarészt utoléri és bebizonyítja a turpisságot. Földhivatali betekintéssel, rokonság – szomszédság közreműködésének megvilágításával és stb. Itt kezdődik az ellentét és a rossz tapasztalat kialakulása, mikor vájkálással, kutatással szinte megszégyenítik a rendes – becsületes polgárt. Erre az időszakra a kedves ügyfél szinte teljesen elfelejti, hogy bármi rosszat tett volna. Mint mikor valaki nem említi meg az adóbevallásában a hentesnek eladott évi 7 hízót, mert az mellékes jövedelem, és szinte felrobban, ha valahogy utólag erre fény derül.

Itt jegyezem meg azt a tényt, hogy utólagos eljárás keretén belül, kellő bizonyítás mellet, szinte minden esetben megítélik a közvetítői díjazást. Ilyenkor a kamatokkal együtt kapcsolódnak az alap igényhez olyan járulékos összegek, amik akár több mint duplájára emelik az alap szerződés szerinti illetményt.

Elgondolkodtató, az élet hány területén játszódik le nap mint nap, hasonló folyamat.

A régi öregeknél ez elképzelhetetlen lett volna.

Ilyenkor kőzáporral formázhatná külsőmet bárki, kinek nosztalgiázásnak tűnik gondolatom, de szerintem keresni kellene innen a kiutat, nem pedig az új kor szellemét vagy a " gyengék elbuknak, erősek megmaradnak "– ra hivatkozni.

                                                                                          Kecskeméti Sándor